A Hammerfall váratlan sikere újra ráirányította a kiadók figyelmét a háttérbe szorult tradícionális metálcsapatokra. Ehhez persze kellett a grunge, illetve a punk rock kifulladása, valamint az olyan modernebb , addig a metál megújítóinak kikiáltott csapatok földbe állása, mint pl. a Rage Against The Machine. Természetesen nem feledkezhetünk meg azokról a bandákról sem, akik a szűkös kilencvenes években sem álltak le, dacolva a trendekkel: a Manowar, az amerikai underground heavy csapatok, az Iron Maiden- még ha nem is Dickinsonnal, a Helloween, Gamma Ray, és még jó egynéhány tradi metál banda gondoskodott azért arról, hogy megfelelően előkészített terepet hagyjanak az új generációnak.

Az újabb aranykor beköszöntének érdekes módon nem Anglia, de nem is Németország lett a bölcsője: az addig inkább csak az extrém metál stílusú bandáiról híres északi, skandináv csapatok váltak a metál zászlóvivőivé, olyan újabb stílusokat is létrehozva, mint a göteborgi death, mely átvette az amerikai power headbang szerepét, a szimfónikus death, és a hagyományos, speedelős eu metál újabb változatai. A Stratovarius, a Nightwish, a Sonata Arctica stadionokat tömnek meg, népszerűségük vetekszik a nyolcvanas évek nagy bandáival.

A skandináv országok mellett az addig nem nagyon mocorgó olasz metálszíntér is megelevenedett, köszönhető egy, a szimfónikus-filmzenés metált a tökélyre emelő csapatnak, a Rhapsody-nak.

A német csapatok gőzerővel dolgoznak tovább, a most is aktív régi nagyok mellett- Running Wild, Helloween, UDO..stb- a Brainstormot, és az Edguyt emelném ki, akik képesek voltak a régi örökséget mai, korszerű formába önteni.

A metálforradalom eljövetelének markáns jele volt a két heavy metál ikon , Bruce Dickinson és Rob Halford visszatérése anyabandájukba, mely azonkívül, hogy kicsit pénzszagúnak sikeredett, felvillantott a metál sötét oldalából is valamit, ami pl. Michael Kiskét is távozásra késztette egy évtizeddel ezelőtt.

Amerikában egy új stílus született, melyet NU metálnak is neveznek, ez népszerűségben átvette a hard rock bandáktól a szerepet. Maga az amerikai hard rock az undergroundba süllyedt, talán csak Bon Jovi tud nagyobb eladásokat elérni, bár zenéje azért már nagyban különbözik a New Jersey-s időszaktól.

Az amerikai power alapvetően nem változott, megőrizte szikár riffes jellegét, ám komplexebb lett. A 80-as években az undergroundban dolgozó csapatok a NU metál miatt nem tudtak kitörni státuszukból, érdekes módon ez egy új, ám zenéjében a régi klasszikusokat követő- csapatnak sikerült csak, az Iced Earth-nek. Az elkövetkező időben talán még a Nevermore lehet képes kitörni valamelyest, bár ők zenéjükben továbbléptek a komplexebb megközelítés felé. A mainstream világában továbbra is ott van a Manowar, s ha már az amerikai kontinensen vagyunk, muszáj megemlíteni a klasszikus metál játszó brazíliai Angra-t és Andre Matos zenekarát, a Shaamant.

A progresszív metál stílusalapítója, a Dream Theater megerősítette vezető helyét, bandák tucatjai próbálnak az általuk kitaposott ösvényen célba érni. .A Fates Warning nem tudott kitörni az undergroundból, a Queensryche pedig valahol elvesztette a fonalat az idők során.

A hetvenes évek szupercsapatai közül talán- az AC/DC mellett- a Deep Purple a legaktívabb, Blackmore utódját megtalálva ha nem is évente, de több albumot is kiadtak már. A Black Sabbath jelenleg néhány koncertet ad Ozzyval, már amennyire megengedi annak egészsége. A tagok inkább szólólemezeikkel vannak elfoglalva, stúdióalbum nemigen várható.

És mit hozhat a jövő? Várható e ismételten kifulladás? Bizonyára. Ám a zene olyan, mint a divat, melyben periodikusan előjönnek a régi korok értékei: minden bizonnyal a metál is képes lesz újra és újra feltámadni poraiból, hogy továbbépítse a számunkra oly kedves zenei világot. De egyelőre élvezzük a mát.