Szülőföldjén, Amerikában a rockzene kultúrák és fajok egymásra hatásából, a kisebbségi zenék keveredéséből született meg. Az új zene kezdettől fogva két erős gyökérszálon fejlődött. Az Egyesült Államokban élő négerek zenéjéből, a bluesból, valamint az amerikai kontinensre betelepülő fehérek európai zenei hagyományaiból születő country and westernből. Rockkultúra Magyarországon? Már a fogalomhasználat, vagy a kérdésfeltevés is szentségtörésnek tűnik. A rockról, a zene köré kialakult új ifjúsági kultúráról ma is csak egy bizonyos szinten alul illik komolyan beszélni, vitatkozni. Pedig ha utánagondolunk - a rövid életű, divatnak tekintett, "barbár" zene minden jósolgatás ellenére megérte a felnőttkort, s minden valószínűség szerint megéri az öregkort is, a kisebbségi kultúrából nálunk is tömegkultúra lett. Elismerések, díjak is jelzik, hogy egy rocklemez is lehet olyan élmény, mint egy könyv, egy koncert is lehet olyan hatással a nézőre, mint egy színházi előadás, az énekes-előadók is nyújthatnak olyan művészi színvonalú teljesítményt, mint egy színész, a dalok is szólhatnak a versek erejével. A rock "közügy". "Korunk népzenéje". A rock esztétikai kategóriái több mint három évtized után is kidolgozásra várnak, mert a zenével foglalkozó kutatók, tudósok körében továbbra is alacsonyabb rendűnek tekintik a műfajt, rangon alulinak számít a vele való foglalkozás. A műfaj továbbra is az "olcsó", könnyed szórakoztatás régen kinőtt, pejoratív értelmű kategóriájában sínylődik, az ideológiai ellenvetések sem sokat változtak vele szemben és a divatjellegét hangsúlyozók nem akarják tudomásul venni, hogy a rock immár a hatodik nemzedék számára jelenti azt a kifejező eszközt, amellyel a fiatalok speciális problémáikat, gondjaikat, hangulatukat, ízlésüket, divatjukat, azaz értékvilágukat naprakészen fogalmazhatják meg.
Világok harca
Közismert, hogy a rock-zene feltűnésekor, az ötvenes években társadalmi méretű tömeghisztériát váltott ki. Zenei lázadás volt a fogyasztói társadalom elvárásaival szemben, amelyek lényegében engedelmes fogyasztókat, jámbor alattvalókat igényeltek. Ez a mozgalom az ifjúság önálló szellemi tényezővé válását jelentette az adott világ tagadása jegyében. A rock a fiatalság válasza a felnőttek világának szűkké válására. A rock késői, huszadik századi megjelenése azt is jelzi, hogy az ifjúság megelégelte a fogyasztói társadalom beszűkítő szorítását. Ebben a vonatkozásban nézve a rock szétfeszíti, szétrepeszti a beszűkülés kereteit, az emberiség szellemi beszűkülésének tünete, annak kifejeződése, hogy a társadalom manipulálása miatt az emberiség egyre elfogadhatatlanabb helyzetbe kerül. A rock-zene azonban nem tudta megváltoztatni a világot, ezt a beszűkülést nem tudta feltartóztatni. Ha pedig ez igaz, akkor szükségszerűen mind lázadóbb, keményebb irányzatoknak kellett jelentkezniük. Ezt teljesítette a punk, majd a hardcore, a trash: egyre lázadóbb és keményebb, végletesebb zenét képviselnek. Az új zenei irányzatokban tehát nemcsak a mai világ állapota, hanem változásai is kifejeződnek.
Természetesen nem minden új irányzat irányul a felnőttek világának hazugságai ellen. A heavy metal a rock egy olyan jelentős irányzata, amely jelképeiben, ruházatában, szövegeiben többnyire nem a mai világ ellen irányul, hanem, érdekes módon, az ősi nyugati mitológiák világa felé törne utat! A pólókon feltűnnek a viking harcosok, pogány jelképek, koponyák, zászlók. A metál zene tehát egy többezer éves mélyvilág kifejeződése, amely mindannyiunkban benn él. Miért éppen a hatvanas évektől lett aktuális a nyugati ősmitológia világa? Úgy gondolom, hogy a modern világ manipuláló, fogyasztóvá tevő, természetes énünktől elidegenítő hatása mind mélyebb rétegeket érint bennünk, s ez a személyiségünk egészét érintő hatás, mint egy hegycsúcsról leömlő műanyag folyam, már elérte a többezer éves rétegeket. A mai műanyag világban fuldokló lélek alámerül élet még hordozó mélyrétegeibe. Többezer éves mélységbe kell merülnie, hogy a műanyagbúra hatalma alól kikerüljön, éltető levegőhöz jusson. Ahol a leömlő műanyag áradat pereme érinti a még érintetlen mélyvilágot, ahol a lélekméreg-folyam és a lélek érintkezik, ott a legerősebb a két világ harca, ott zajlik életünk, személyiségünk egyik központi jelentőségű ütközete, amiben teljes személyiségünkkel foglalunk állást életünk, igényeink felől. De hasonló időutazás jelentkezik a punk-zenében is. A punkok hajviselete az indiánok, sámánok tarajára utal, akárcsak az állatbőrök (a rock elengedhetetlen tartozékai), az arc rituális festése, az énekesek torkukszakadtából üvöltése, a gyors, energikus ritmus. Az időutazás még a szelídebb új irányzatokban is feltűnő, mint a világzene, ahol a mélyrétegek és a felszíni rétegek összekapcsolására tesznek a zenészek olykor kommersz, olykor tudattágító kísérleteket.
A személyiségünkre rázúduló művilág a fiataloknál még nem zárul be tökéletesen. Azt is mondhatnám, hogy a felnőttek attól felnőttek, hogy már tetőtől talpig (bár befelé még élhet a természetes ember) befedi őket az elidegenedett világ testhezálló burka. Úgy áll rajtuk, mintha rájuk öntötték volna. Rájuk is öntötték. De attól még nem igaz, hogy ők eleve beletörődtek mindebbe, és holmiféle műanyag embernek, zombinak születtek.
Korunk világa éppen ellenérdekeltsége miatt ha csak lehet, elkerüli és elfojtja a fiatalság elevenen élő szellemét. Ez az oka az úgynevezett “ réteg-kultúrák” “ réteg” -mivoltának: a műanyag-kultúra igényt tart az emberi lelkek fölötti teljes fennhatóságra, s az eleven szellemet egy vékony réteggé igyekszik összepréselni. De az eleven szellem a fiatalokban még olyannyira él, hogy ha teheti, szinte tombol.
|